Kiállítás május 26-tól. Magyar sikerek születtek a Színház a Fotóművészetben című, 13. alkalommal megrendezett nemzetközi triennálén. Az első díjat, és vele a FIAP Aranyérmét, Mészáros Csaba fotográfus nyerte el Piruett című képével. Magyarországot ezúttal hárman képviseljük a kiállításon, Mészáros Csaba, Frank Yvette, tőlem pedig a Repülő társulat című kép kerül falra.
A nemzetközi zsűri 30 ország 126 fotósának munkáiból válogathatott. A Színház a Fotóművészetben című kiállítás a Sterijino Pozorje nevű színházi fesztivál kísérő programjaként látható Újvidéken (Novi Sad), a Fesztivál helyszínén és ideje alatt, május 26 és június 3 között.
Számos gyönyörű botanikus kerttel büszkélkedhetünk idehaza. Az egyik kedvencem lakóhelyemtől néhány kilométerre található, a Corvinus Egyetemhez tartozó Soroksári Botanikus Kert. Kérhető szakvezetés, pihenőparkjában bográcsozni is lehet, fotósok számára pedig kincsesbánya.
Pitypang
Természetfotózáskor, makró fotók készítésekor mindenki másként jár el: én annak a híve vagyok, hogy azt fotózom, amit látok. Nem igazgatom a kiszemelt téma környezetét, nem viszem el az élőhelyéről, nem tépem le, nem teszek hozzá és nem veszek el a látványból – számomra így jelent élvezetet és kihívást a legjobb kompozíció megtalálása. Legutóbb április 30-án tettünk egy kirándulást a kertben, ekkor készült az itt látható két kedvencem is.
Burokban születtek
A képek a mikro négyharmados érzékelővel szerelt Panasonic GH1-gyel készültek. Az objektív régi filmes rendszerből maradt rám, egy Minolta Rokkor-X 1,4-es fényerejű, 50 mm-es üveg, amelyet Minolta MD-m4/3-as átalakítóval használok. Elsősorban portré fotózásra, hiszen a 4/3-os gépeken egy nagy fényerejű, 100mm-es objektívként viselkedik, de közelpontja még közgyűrű nélkül is ideálissá teszi makró fotózáshoz is, lásd a Pitypang c. képem. A Burokban születtek c. képnél természetesen szükség volt már közgyűrűre is.
Látogatási idő a Soroksári Botanikus Kertben
Április 15-től június 30-ig és szeptember 15-től november 15-ig.
Budapest, XXIII. Péteri-major
Telefon: (+361) 287-2432 Nyitva tartás:
hétfőtől-csütörtökig: 9-16 óráig
péntekenként: 9-12 óráig
(Szombaton és vasárnap csak előre bejelentett csoportokat fogadnak.)
Díszkivilágításban pompázó villamos a sötét fővárosi utcákon – fura ellentét de nem az egyetlen 2010 – 2011 fordulóján. Új képeket töltöttem fel a fotógalériába. Széchenyi Fürdő, Bazilika, Kiskirálylány, Örökmécses… A további képek…
Kihallgatás - a szemüveg mögött ifj. Jászai László, partnere Lux Ádám.
Lassan egy hónapja (január 26.), hogy hírt adtam a terepszemléről. Immár a forgatás közepénél tartunk a Szeretlek Faust című produkcióval. Úgy érezzük, hogy a választott helyszín, a Terror Háza Múzeum beváltja elképzeléseinket és egy különleges hangulatú színházi adaptáció van születőben. Kopogjuk le. Reméljük nemsokára találkozhatnak vele a Duna TV képernyőjén. Előzetesként itt láthatnak egy csokrot a forgatáson készült fotókból. Azok számára, akik a fotózás technikai háttere után is érdeklődnek, elmondom, hogy az _mg kezdetű fájlok Canon EOS 40D és EF24-70 párossal, míg a p-vel kezdődőek a Panasonic GH1 és 14-140-es kit segítségével készültek, szinte kivétel nélkül 1600-as érzékenységen.
Soroksárt is belepte hó, évek óta először, úgy igazán. És még holnap is várható ugyanennyi, hallom a rádióban az előrejelzést, miközben a Havas Soroksár fotógalériát rakosgatom a hálóra.
A mai sétán mutatkozott meg igazán, mire is képesek az aprócska, m4/3-os érzékelővel szerelt gépek. Videós képességei miatt én a Panasonic GH-1 mellett tettem le a voksom és nem csalódtam benne. Képe és hangja megállja a helyét a televíziózásban használt profi HD kamerák között (megszorításokkal, de ezt most hagyjuk). Fényképezőgépként most bizonyíthatott először. Az aprócska GH1 kényelmesen szállítható a kabát alatt is, a 14-140-es képstabilizátoros objektív pedig feleslegessé teszi az objektívek csereberéjét, hiszen kisfilmre átszámítva a 28-280 mm-es fókusztáv mindenre elég. Az ember a biztonság kedvéért zsebrevág egy tartalék aksit, egy memóriakártyát és már indulhat is fotózni, videózni. A több kilós dslr felszerelést meg cipelje, aki akarja… A képeket látva semmi hiányérzetem sincs, az m4/3-os érzékelő hibátlanul teszi a dolgát, ahogy a DXOmark legfrisebb mérései is mutatják.
Egy fődíj és hat kategóriában három-három díj talált gazdára a pályázaton. Nekem Humor kategóriában sikerült megszereznem a III. helyezést. Büszke vagyok rá, különösen, hogy a díjátadón megismerhettem fotós kollégáim jobbnál-jobb képet.
Csak könnyedén
Kettő híján 5000 fotó érkezett Képügynökség első pályázatára. A temérdek képet ötszáztizennyolc fotós termelte. Az én szememben egy pályázat rangját az adja, ki ül a zsűriben. A Cultiris a fotós szakma nagymestereit vette rá arra, hogy napokon keresztül képeket válogassanak. A zsűri: Keleti Éva Prima Primissima díjas fotóművész, érdemes művész, Korniss Péter Kossuth–díjas fotóművész, Szarka Klára szakíró, fotótörténész, Kasza Gábor fotográfus, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának titkára, Kocsis Erik a CULTiRiS Kulturális Képügynökség vezetője.
Ferus Mustafov az ördöngős virtuóz muzsikus, a „macedón élő legenda”, elfogadván a Söndörgő Zenekar felkérését, közös lemezt jelentetett meg a magyarországi délszláv népek és a Balkán népzenei hagyományait ápoló együttessel. Nem először muzsikálnak közösen, hiszen a Művészetek Palotájában már adtak egy fergeteges koncertet (2005-ben), akkor a Vujicsics Együttes volt a házigazda és Sebestyén Márta is fellépett vendégként. Most, a Millenáris lemezbemutató koncertjén, március 6-án 20 órától, Szalóki Ági lesz a vendég és persze Ferus…
Február 20-án a Komédiumban láthattuk Feljegyzések az egérlyukból címmel Lux Ádám parádés alakítását. A monodráma szövegét több Dosztojevszkij kisregény alapján állította össze Pozsgai Zsolt barátom. A darab címére kattintva láthatod az előadás képeit. Persze nem mindet 🙂 Ha képszerkesztő vagy egy lapnál, akár rendelhetsz is belőlük.
Minden harmadik évben nemzetközi fotóművészeti kiállítás kíséri Szerbia-Montenegro színházi fesztiválját. Az idei „Színház a fotóművészetben” című kiállítás anyagát a zsűri 37 ország 117 fotósának munkáiból válogatta, így különösen nagy öröm, hogy hat képem is ott lehet a fesztiválon május 26. és június 4. között az Újvidéki Színházban. A bemutató több magyar fotósnak is sikert hozott: Frank Yvette munkáját arany, Segesvári Csaba és Erdélyi Gábor munkáit bronz diplomával jutalmazták, amihez szívből gratulálok!
Virrasztás a Nemzeti Színházban Kaszás Attiláért, 2007. március 30-án
A fenti az egyik a Sajtófotó kiállításon szereplő képeim közül. A képek a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatók 2008. május 1-ig. (413 szerző pályázott, 9223 db. felvétellel)
„Van a fotózásban – vagy minden művészi tevékenységben?, de ne má, hogy megmondjam éppen most, mi és mi nem a művészet -, van benne valami münchhausen bárós, magunkat a hajunknál fogva fölemelni. Szoktam kajánul megjegyezni, hogy nincs mese, az újságírónak a valóságot kell tükröznie, ami korántsem olyan egyszerű, mióta kiderítettük, hogy a valóság függ a szemünktől. Ránézünk és megváltozik; elpirul, elpirul örömében, dühében, kiszolgáltatottságában, magányában, boldogságában, rémületében, vacogásában, ölelésében – ez a pír, ami ott van aztán minden jó fotón.
Egy arc, egy röhejesség, egy vígság, egy megrendültség, egy gyávaság, egy panelmalac, egy gárda, egy balettcipő, egy kis Árpádsáv, egy kis Nagymagyarország, egy lélek, egy tiszavirág, még egy, még egy, egy zászló, egy sár, egy szikla, egy béka bazedovos szeme, egy gyerek bazedovos szeme, benne egy Isten, egy tömeggyűlés, egy magány, egy hamisított Puma-cipő, egy kínai katona, még egy arc, riadt, politikusé, egy bonvivános arc, politikusé, egy árnyék, politikusból, egy másik árnyék, nem tudni, kié, talán egy bolondé, egy aluljáró, egy Üllői út, egy pucér popsi, nem politikusé, egy rendőrség, kicsinyítve, egy hegedű („asztalnál meghal”), egy sztárügyvéd, egy sztárránc, egy pezsgő, egy hajléktalan, egy demagógia, aztán amikor nem tudni, mert nem érdekes, hogy mi: csak van egy kép, mintha esne, mintha menne, mintha fényne, mintha fájna, mintha szépne, mintha vége.”
Az idézet Esterházy Péter megnyitójából való, amely teljes terjedelmében olvasható a neten, ajánlom mindannyiuk szíves figyelmébe.